Érdekel a webdesign és a kiadványszerkesztés?
Ismerd meg a tujudesign-t!

Ebben a bejegyzésben a tujudesign megálmodóját, Juhász Tündét és a munkáját ismerhetitek meg. Eredetileg az instagramon figyeltem fel a vállalkozására, aztán nem sokkal később, egy rendezvényen személyesen is találkoztunk. Tünde egy fiatal, energikus kismama, aki ez év elején vágott bele, hogy független vállalkozóként valósítsa meg a kreatív ötleteit. Webdesign és kiadványszerkesztés a szakterülete.

 img_0448.JPG

 Fotó: Baté Mia Mónika (VisualFair)

1. Mivel foglalkoztál a tujudesign előtt? Mi az eredeti végzettséged?

"Közgazdász végzettségem van, mérlegképes könyvelő vagyok, a PSZF-en végeztem. Dolgoztam könyvelőként is, majd controlling területen. Erről ugrottam  végül a webdesign felé. Elég éles volt a váltás, hiszen a pénzügy területén minden szigorú szabályok közé van szorítva, nem úgy, mint a kreatív területeken. Ez volt az egyik oka, hogy váltani szerettem volna. A másik ok, amiért szerettem volna kiszakadni, az az volt, hogy szerettem volna szabadúszóként a magam ura lenni, felelősséggel lenni a döntéseimért, nyomot hagyni magam után."

2. Tudatosan váltottál a baba miatt vagy egy szerencsés egybeesés?

"Nagy dilemma volt ez a váltás. Régóta érett, de nagyon nagy felelősséggel kellett a döntést meghoznom, meghoznunk a férjemmel. Végül azt kell mondanom, hogy tudatosan próbáltam különválasztani a családalapítást és a munkahely váltást. Először is azért, mert nem csupán munkahely váltásról volt szó, hanem szakmát cseréltem és klasszikus munkavállalóból lettem vállalkozó. Másodszor azért, mert tudtuk a férjemmel, hogy mikor szeretnénk gyermeket vállalni, de azt is tudtuk, hogy a családalapítás nem megy vezényszóra, nem tudjuk 100%-osan befolyásolni. Úgy döntöttünk belevágunk mindkettőbe akkor, amikor mi úgy gondoljuk, hogy jó lenne, és majd meglátjuk, mit hoz az élet. Végül abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy úgy alakult minden, ahogy szerettük volna.

Nagyon nyomasztott már a bezártság, a kötöttség, a monotonitás, az a középszerűség, amiben éltem a munkám miatt.  Ahhoz képest, ami ma vagyok, bátran mondhatom, hogy félgőzzel éltem az életemet. Úgy éreztem nem tettem hozzá a világhoz azt az apró értéket, amivel általam jobb lehet.

Persze beindítani és felépíteni egy  brandet, egy vállalkozást, óriási erőfeszítésekbe kerül, ami nem feltétlenül ideális egy várandós nőnek, de úgy érzem engem ez a két dolog egyszerre erősített. Boldogan készülök az anyaságra, miközben építem a vállalkozásomat, korábban magam sem gondoltam volna, hogy képes lennék ezt a két dolgot összehangolni, úgy érzem kisebb-nagyobb bukkanókkal ugyan, de sikerül. Örömmel tölt el, hogy úgy vághatok neki az anyai örömöknek, hogy elkezdtem megalapozni a saját szakmai utamat. Azon fogok dolgozni, hogy ez az összhang a jövőben még stabilabb legyen. Persze az örök első a család és az egészség."

3. Hogy tudod menedzselni az idődet szabadúszóként? Van bevált tipped?

"Szeretek mindig mindent megtervezni pontosan. Szerencsére van egy fantasztikus mentorom, aki mindenben a segítségemre van, anélkül, hogy tolakodóan fogná a kezemet. Hagyja, hogy magam próbálkozzak, boldoguljak, hibázzak, de ott áll szorosan mellettem, ha segítségre van szükségem, legyen szó lelki megerősítésről, szakmai támogatásról, vagy üzleti stratégiáról. Ő nem más, mint a férjem, aki többek között egy igazi produktivitás szakértő. Ő ajánlott egy szuper applikációt, amit azóta is használok, things a neve. Ebbe írom össze a teendőimet. Van egy úgynevezett inbox-om, ahová bedobálom az összes fejemben lévő feladatot, majd ha kiürítettem az agyamat, szétszortírozom, hogy melyiket, melyik nap fogom elvégezni. Azért szeretem ezt a technikát, mert így nem nyomasztanak a teendők, pontosan tudom, mikor melyikkel fogok foglalkozni, nem stresszelek azon, hogy még azt sem tudom, miket kellene megcsinálnom, nem hogy azon, hogy mikor. Persze elég nyomasztó tud lenni, amikor felébredek reggel és ott jelzi pirossal, hogy hány todo-m van az adott napra, de amikor a nap végére kipipálok belőle sokat, vagy az összeset, akkor nagyon elégedett tudok lenni."

4. Mi a kedvenc része a munkádnak?

"Az a tervezési folyamat, amikor egy első konzultáció után már tudom, nagyjából mit szeretne az ügyfél és elkezdem megvalósítani. Imádom egyszerűen, amikor elkezdem testre szabni a paramétereket, a kódokból átkattintok a webes felületre és látom “életre kelni” azt, amit megálmodtam. Ezzel észrevétlenül órákat el tudok foglalatoskodni. :)"

5. Melyik közösségi média felületet preferálod és miért?

"Az instagramot és a facebookot használom, de inkább az instagram felé hajlok egy picit jobban. Üzletileg sok potenciált látok abban, hogy ott is megmutassam, amin éppen dolgozom, vagy megosszam, ami éppen foglalkoztat, informálódjak, inspirálódjak a közösség többi tagjától. 

Magánemberként viszont már más a helyzet. Privátilag sokkal visszafogottabb vagyok a közösségi felületeken, inkább a szűk családnak és a barátaimnak tartogatom a kulisszatitkokat. :)"

6. Mesélj kicsit az év kismama szabadúszója díjról!

"Ez egy elsőként meghirdetett verseny volt, aminek az első helyét elnyertem a közönség szavazatai alapján. Ez természetesen még nem egy hivatalos eredmény, hiszen, ahogy korábban is írtam, és a verseny szervezői is feltüntették a hivatalos szakmai zsűrizés utáni eredményhirdetés csak januárban lesz. Úgyhogy izgatottan várom, mit hoz a jövő év. Nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy a szavazást megnyertem, nagyon örültem neki.

A közvetlen környezetem végigkísérte, mekkora változáson mentem keresztül az elmúlt évben, mennyi akadályt, köztük saját magamat is le kellett győznöm, meg kellett ugranom.

Korábban nagyon hiányzott ez a fajta elismerés,  és úgy éreztem, ezzel a szavazással picit megkaptam valami olyat, amire régóta vágytam, és amiért meg is dolgoztam. Persze az igazi elismerés mindig az elégedett ügyfél."

7. Mik a szakmai terveid a jövő évre? 

"Szeretnék komplett webshopokat készíteni, webes ügyfélkezeléssel foglalkozni, és még sok-sok szakmai kurzust elvégezni online, amiket összegyűjtöttem magamnak."

8. Van újévi fogadalmad? 

 "Nincs, még soha nem tettem újévi fogadalmat. :)"

9. Honnan merítesz inspirációt?

"Lelkileg feltöltődni két dologgal tudok a legjobban. Ha a szeretteimmel tölthetek időt és, ha sportolhatok. Ez a két dolog, ami mindig mindenre gyógyír. Ha edzhetek, feszegethetem a határaimat, és a férjemmel, a szüleimmel, a nővéremmel, unokatesómmal vagy a barátnőimmel lehetek, úgy érzem, mindenre képes vagyok. Ők az én hátországom, kapaszkodóim, ami természetesen kölcsönös. Ők inspirálnak engem, mindegyikük olyan értékes és különleges ember, hogy van mit tanulni tőlük. Nem lehet tudni, miből pattan ki egy új ötlet, egy szikra, egy gondolatkezdemény, ami aztán beüt. Ezért igyekszem a munka, a mozgás és a szeretteim közti egészséges harmóniát megteremteni."

A bejegyzés trackback címe:

https://innovatin.blog.hu/api/trackback/id/tr8214501396
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása