Egy szuper blog a fenntartható divatért
Interjú Mengyán Eszterrel, a holyduck blog szerzőjével

Nem mondom, hogy nem szeretek ruhát vásárolni, csak az utóbbi években már sokkal tudatosabban teszem. Igyekszem kevesebb (felesleges) tárgyat felhalmozni magam körül, mert az a tapasztalatom, hogy ezektől jól megválni, azaz nem csak egyszerűen a kukába dobni, nem kevés munka. Az idei évben több zsák, már nem használt, de jó minőségű ruhát ajándékoztam el, vagy adtam tovább. A kevesebb több, így ma már jóval rendezettebb a gardróbom, aminek egyrészt a látványa is megnyugtató, másrészt jóval nagyobb kreativitásra ösztönöz.

Mivel a fenntarthatóságot nagyon fontos és aktuális témának tartom, biztos voltam benne, hogy a Freelancer fesztiválon mindenképp váltok pár szót az ott előadó Mengyán Eszterrel, aki a téma elkötelezett híve. Eszter, bár nagyon elfoglalt, igent mondott egy későbbi interjúra.

Eszter 2016 év végén indította el blogját, aminek köszönhetően folyamatosan olvashatunk tőle olyan cikkeket, amelyek a fenntarthatósághoz kapcsolódnak.

10-x-10-gardro_bkihi_va_s-holy-duck-imogen-clothing-e1526282228317-768x768.jpg

Fotó: Mészáros Virág

Eszter újságíró, blogger, stylist. Fenntartható divat, tudatos vásárlás, ökodivat, ezek azok a témák, amikkel biztosan találkozhatsz az online felületein. Ha pedig felkérik, szívesen ad elő a témában, függetlenül attól, hogy ebben a helyzetben még a mai napig is határozottan izgul.

Eszterrel egyik délután a Good Karmában találkoztunk, és az alábbiakról beszélgettünk.

Mesélj kicsit a Fashion Revolution-ről!

„Ez egy Nagy-Britanniából indult mozgalom, amely a divatipar átláthatóságát szorgalmazza komoly szakmai munkával. Magyarországon 2017 óta van jelen, egyébként több mint száz ország csatlakozott már a brit anyaszervezethez. A magyarországi országkoordinátor megszervezi az összes lehetséges munkát, ami ehhez kapcsolódik. A Fashion Revolution hét, ami idén április 23-val kezdődött, a legkomolyabb esemény, itt kap leginkább figyelmet a fenntartható divat.

Rengeteg dolgunk volt azon a héten, mindenki vállalt valamit, amit tudott. Én az instagramon próbáltam minél több bejegyzést megosztani, illetve magyar grafikusokkal egyeztettem le egy minikampányt. De, ha van bármilyen előadás, vagy össze kell fogni a szervezőket, tervezői találkozókról, edukálásról van szó, ezek mind olyan feladatok, amiket a Gabival (Mányiné dr. Walek Gabriella) egyeztetve csinálunk végig.”

Márciustól szabadúszó vagy, mik a tapasztalataid? Mennyire vagy tudatos az időgazdálkodásban? Kialakult már a fix rutinod?

„Időben tudatosnak lenni, na, ez nekem sosem ment. :) Sosem kellett, az online újságírásban hétköznap is és hétvégén is dolgoztunk. Sajnos nem igazán jellemző az, hogy tudatosan visszatöltök, erre sokkal jobban oda kell figyelnem. Pedig nagyon szeretek hosszú reggeliket, brunchokat csinálni, illetve a séták is feltöltenek. Szívesen indulok el akár Zuglóban is, hogy felfedezzem a környék hangulatos utcáit.

A rutinom inkább csak annyi, hogy letisztázom a hetet, minden héten összeírom a teendőimet.

Júliusban nagyon szeretnék eljutni Berlinbe, a zöld fashion weekre, abban a hónapban kevesebbet fogok dolgozni, hogy előre meg tudjam tervezni az év hátralévő részét, azaz, hogy a feladataimat is tudatosan osszam el, hatékony legyek, de ne terheljem túl magam.”

Mennyire van stratégiád a bloggal (témák, rendszeresség) kapcsolatban?

„Bár lenne! :) Ebben vagyok a leglazább. Az írás könnyen megy, a kutatómunka viszont időigényes. Vannak együttműködéseim, munkáim, szövegírással is foglalkozom, influenszerként is dolgozom bizonyos márkákkal, van a színtanácsadás, szóval sokféle munkát végzek. Ezek közül pedig soknak határideje is van, így a blogra sajnos még mindig nem jut annyi idő, amennyit szeretnék. Csak rajtam múlik, és érzem, hogy ezen a jövőben változtatnom kell.”

Mi a legfontosabb szűrő a partneri együttműködéseid kiválasztásánál? Vagy már eleve olyan cégek keresnek meg, akik szintén hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra?

„Igen, az utóbbi. Persze proaktívan én is tettem azért, hogy a témában végzett munkám figyelmet kapjon. Tavaly, amikor a Generalival működtem együtt, akkor ők kerestek meg, mivel az ügynökség egyik tagja már ismerte a munkámat. Azt azért vállaltam el, mert egy teljesen edukációs kampány volt, ahol nekem csak a saját témámról kellett beszélni. Ilyen kampányokra mindig szívesen mondok igent. Szeretem, amikor segítenem kell, nem pedig terméket eladnom.”

Olvastam, hogy inkább a csomagolásmentes boltot választod a piac helyett, miután introvertáltnak tartod magad. Hogyan tudsz mégis előadásokat tartani?

„Óriási erőfeszítések árán. Az elején nagyon fájt. :) Nem tudtam aludni, túlságosan izgultam, de közben meg van egy téma, amiről szeretném, ha minél többen hallanának.

 

Igény van rá, felkérnek, hogy beszéljek róla, és akkor most mondjam azt, hogy nem? Annyira fontos a téma, hogy a cél érdekében megküzdök ezzel a dologgal.”

 

Ha eddig nem tetted, olvasd Eszter inspiráló bejegyzéseit a holyduck.hu-n, és légy tudatosabb, ha új ruhát választasz! Ha ehhez szeretnél egy kis segítséget, akkor pedig keresd Esztert, aki nemcsak abban tud segíteni, hogy hol érdemes vásárolnod, ha számodra is fontos a fenntarthatóság, de abban is, hogy olyan színeket válassz magadnak, amelyekkel akár egy kapszula gardróbot is izgalmassá varázsolhatsz.

mg_9880-768x512.jpg

Fotó: Faluhelyi Fanni

A bejegyzés trackback címe:

https://innovatin.blog.hu/api/trackback/id/tr1314842516
süti beállítások módosítása