Nem találod az egyensúlyt? Utazz Balira a Divine Souls' Mission csapatával!

Egy utazás mindig segít, ha magunk mögött kívánjuk hagyni a munkahelyi stresszt, vagy éppen szeretnénk rendet tenni a gondolataink között. Most egy olyan projektet ismerhettek meg, aminek épp az utazás áll a középpontjában, de a Divine Souls’ Mission korántsem csak egy utazásról szól. Önismereti út három lánnyal karöltve, akik hosszú évek óta érzik, hogy szeretnének valami mást is csinálni, mint a hétköznapi értelemben vett munka.

Közös pont, hogy imádnak utazni, járják a világot, nyitottak az új dolgokra. Az elmúlt hónapokban pedig azon dolgoztak, hogy biztosítsák azokat a körülményeket, programokat, amelyek segítségével minden táborozó rátalálhat arra az egyensúlyra, amit a hétköznapokban nagyon nehéz megteremteni. Az utazással „olyan perspektívát és apró szokásokat vihetsz haza, amik segítenek, hogy harmóniában maradj akkor is, ha negatív ingerek érnek a mindennapok során.”- Divine Souls’ Mission.

 

Ha úgy érzed éppen erre van szükséged, testi-lelki feltöltődésre vágysz, akkor a tíz napos önismereti kalandra szeptember 30-ig itt tudsz jelentkezni, siess, mert már csak két hely szabad!

 

Arról pedig, hogy Ivett, Zsuzsi és Anett hogyan hozták létre a közös álmukat, itt olvashatsz.

img_8516.jpg

Fotó: www.divinesouls.hu

Ti hárman hogyan lettetek egy csapat, mikor és hogyan született meg az inspirációs tábor ötlete?

Ivett: „A mi kis triumvirünk megalakulása egy kalandos történet, aminek a középpontjában Zsuzsi áll. Zsuzsival az egyetemi évek óta barátok vagyunk, és ő szintén szoros barátságban volt és van azóta is Anettel. A sors fintora azonban, hogy mi Anettel csak tavaly decemberben találkoztunk először személyesen itt, Szingapúrban. Épp Ausztráliába tartottak és összefutottunk a két járat közti várakozási időben.
Én akkor már harmadik éve Ázsiában éltem, és tíz éves, multi környezetben töltött, intenzív időszak után tudatosan megnyomtam a STOP gombot, hogy elmozduljak egy olyan irányba, ami az értékeimmel összhangban van.  

A tábor ötlete úgy született, hogy tavaly nyáron Zsuzsi összekötött engem Anettel, mivel én épp szállást kerestem otthon másfél hónapra, ők pedig ez idő alatt a párjával Ausztráliában éltek - üres volt az otthonuk, így hát beköltöztünk. :) A kettőnk közti kommunikáció ekkor indult. Majd egyszer csak Anett felvetette, hogy ha már mind a ketten szeretnénk egy saját vállalkozást indítani, mi lenne, ha összehoznánk egy videochat-et és beszélnénk az ötleteinkről. Az persze egyértelmű volt, hogy Zsuzsit sem hagyjuk ki a buliból. Azóta pedig hetente/kéthetente vannak ezek az e-meetingek, időzónákat átívelően, hiszen a Lányok azonnal beleszerettek az ötletembe: nem volt kérdés, hogy mi inspirációs tábort fogunk szervezni olyan nőknek, akiknek szükségük van arra, hogy kiszakadjanak a taposómalomból.

A Divine Souls’ Mission abszolút saját tapasztalatokból táplálkozik. Bali és az utazás mindhármunknak közös pont, Anett kb. 60 országban járt már, Zsuzsi és én pedig maximálisan tudunk azonosulni a célcsoporttal, hiszen a multikörnyezet okozta kiégést mindketten közelről ismerjük.”

Milyenek az eddigi visszajelzések?

Ivett: „Az októberi tábor lesz az első, amit mindhárman izgatottan várunk. Mivel fantasztikus csapat verbuválódott össze, a programokat pedig mi magunk is teszteltük korábban, így nincs kétségünk afelől, hogy csoda lesz az ott töltött 10 nap. Az eddigi visszajelzések alapján a résztvevők egy izgalmas önismereti útként tekintenek a táborra, a spirituális, trópusi helyszín már csak hab a tortán.”

Hogy hangoljátok össze a Bali-projekttel összefüggő feladatokat így, hogy nem mind a hárman vagytok Magyarországon?

Ivett: „Sok-sok kompromisszummal mindhármunk részéről. :) Szerencsére a „miért”-ünk annyira stabil és szilárd, hogy ez átlendít a nehezebb időszakokon is. Napi szinten vagyunk egymással kapcsolatban, hetente vannak státusz calljaink, és használunk egy online alapú projektmenedzsment platformot, ami segít rendszerezni az infóáramlást. Mivel a projekt jóval komplexebb és több időt igényel, mint azt a kezdetekkor gondoltuk, folyamatosan próbálunk optimalizálni, tanulni.

Anett főként a jogával kapcsolatos eseményekért és tartalmakért felel, illetve az utazás és a repjegyek a fő fókuszterülete. Zsuzsi az, aki tartja a kapcsolatot az utazási iroda partnerünkkel és koordinálja a jelentkezést, én pedig a retreat programokért és a marketing kommunikációért felelek.

Nyáron - amikor két hónapra hazautaztam - nagyon élveztük, hogy fizikálisan is egy helyen voltunk, Anett tartott nekünk jóga órákat, így azért hatékonyabban tudtunk haladni. Ugyanakkor az is egy izgalmas kihívás, amikor én épp Balin önkénteskedem, Anett Indiában jógát tanul, Zsuzsi pedig otthonról, vezetés közben csatlakozik be a hívásba. Az időzónákat nem könnyű összehangolni, néha gyenge az internet minőség, ott vannak az egyéb prioritásaink is, de elköteleződöttünk, így nem kérdés, hogy csináljuk!”

A tábor alatt mindhárman személyesen lesztek jelen?

Ivett: „Igen, az októberi táborban mindhárman ott leszünk. A Lányok együtt utaznak a Csapattal Budapestről. Anettnek kulcsszerepe van a program tematikáját illetően is, hiszen ő tartja a reggeli napindító jógát, este pedig ő vezeti a közös meditációt.
Ezentúl az első tábor tapasztalatait beépítjük következő táborokba, így számunkra kiemelkedően fontos, hogy testközelből lássuk a résztvevők reakcióit.”

71515410_727886954290671_8922301173071872000_n.jpg

Fotó: www.divinesouls.hu

Hogyan alakult ki a helyiekkel ez a szoros kapcsolat, hogy bepillantást engednek az életükbe?

Ivett: „A balinéz kultúra meglepően nyitott, a helyiek pedig leírhatatlanul kedvesek. Igazán mélyen azonban akkor sikerült kapcsolódni velük, amikor tavaly novemberben három hetet Balin töltöttem egy önkéntes program keretén belül. Ez időszak alatt lehetőségem nyílt közelebbről megismerni a kultúrát, a szokásaikat, a hitrendszerüket, és ekkor hozott össze a sors Agunggal. Olyannyira jóban lettünk, hogy Agung kinyitja az otthona kapuit a tábor résztvevői számára, és egy fantasztikus fél napot töltünk majd el a családja körében.

Büszkék vagyunk arra, hogy a szokványos turista programok helyett, valóban különleges és értékes élményekben lesz része a Csapatnak.”

Mi a legizgalmasabb számotokra a balinéz kultúrában?

Ivett: „Lenyűgöző, hogy a balinéz kultúra a nyitottsága ellenére is ennyire élénken jelen van a sziget lakóinak életében. Lépten-nyomon találkozhatunk apró, hálaadó szertartásokkal, feldíszített templomokkal. Imádom, hogy a kultúra minden egyes érzékszervemre hat: a mámorító füstölő illatát, ahogy keveredik a buja frangipánival, a színes virágok látványát, az annyira jellegzetes balinéz dallamokat, ami az utcán sétálva megcsapja a fülem.

Én egyszerűen csak szeretek ott lenni, egy sehol máshol nem érzett szabadság és nyugalom érzet van bennem minden egyes alkalommal, amikor ott lehetek. Ennek valószínűleg köze van azokhoz az energiákhoz, amik a Föld csakra vonalainak találkozásából ered – és ez tudományos alapokon nyugszik, úgyhogy részemről nincs kérdés, honnan a spirituális varázserő.”

Ivett, mesélj kicsit Szingapúrról!

Ivett: „Két, Kínában töltött év után tavaly augusztus óta élek Szingapúrban; ami a világ egyik leggazdagabb, legtisztább és legbiztonságosabb országa, telis-tele fényűző rooftop bárokkal, óriási parkokkal, az innováció folyton megjelenik. Számomra néha már-már „szívtelenül” tökéletes. :)

A jó hír az, hogy noha Bali a fő attrakció, de a tábor utasai szingapúri kitérővel utaznak majd haza, így lesz lehetőségünk egy rövid városnézésre is.”

Anett, Zsuzsi, Ti min dolgoztok, amikor éppen nem a Bali-projekt van a középpontban?

Zsuzsi: „Közel 7 éve sales területen dolgozom, jelenleg Key Account Managerként egy munkaerő közvetítő cégnél. A Bali szerelemprojekt „betoppanásával” minden erőmmel azon vagyok, hogy kellő időt szenteljek már nem csak a főállásomnak, de a Divine Souls’ Missionnek is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem okoz nehézséget a mindennapokban, de a célok világosak, így csak egyetlen út marad az előre.”

Anett: „Családi vállalkozásunkban már közel tíz éve fogyatékos és pszichiátriai betegeknek segítünk, ami mellett próbálok saját, ettől független projekteket is vinni. Ilyen a jóga szerelem, amit oktatok és az utazás, amit, amikor csak tehetem, csinálok. Ennek a kettőnek és még pár egyéb összetevőnek a keresztezése számomra a Bali projekt.”

Hány tábort terveztek a következő évre

Ivett: „A jövő év első felére két Bali tábort tervezünk, mindkettőt áprilisra, egyet csakis nőknek, a másodikba pedig szeretettel várjuk férfi társainkat is. Ezentúl felmerült egy új helyszín is, de ez egyelőre maradjon meglepetés.”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://innovatin.blog.hu/api/trackback/id/tr3715157468
süti beállítások módosítása