Teremtsd meg a hangulatot GreenWay-gyertyával!

Csapó Ildivel, és ezáltal a GreenWay márkával még az év elején, egy fotós workshopon ismerkedtem meg. Lenyűgözött Ildi kreativitása, nyugodtsága, tetszettek azok a kellékek, amiket a fotózáshoz hozott, a vegán harapnivalóját pedig egyenesen imádtam. Már akkor gondoltam rá, hogy milyen jó lenne mögé látni annak, amit csinál. De így az év végéhez közeledve, úgy gondolom, még inkább nyitottak vagyunk arra a hangulatra, amit a gyertyáival közvetít.

A GreenWay egy olyan brand, ami sokkal több, mint a csodás üvegcsékben rejlő szójagyertyák sokasága. „A kreativitás mellett életem másik fontos alkotóeleme a környezettudatosság, ezért egyfajta „zöld” szemüvegen keresztül figyelem a világot.”- írja Ildi a GreenWay weboldalán.

Miközben Ildivel egy finom kávé mellett beszélgettünk, észrevettem, milyen elismerően nyilatkozik a férjéről, aki, ahogy Ildi mondja a fék a csapatban.  Ildi egyszerűen nem tud leállni, nem tud kiégni: „Érezzük, hogy ez egy jó dolog, értéket teremtünk, látjuk, hogy van sikere, eszünkbe jutnak új lehetséges illatok, van mozgatórugója és együtt tudjuk csinálni.”

Mi az előzménye a GreenWay gyertyáknak? Mik voltak a mostani vállalkozásod alapkövei?

„A GreenWay olyan blogként indult 2015-ben, ami tele volt DIY- projekttel. Másfél évig csak egy blog volt az egész, az egyik ilyen „csináld magad” projekt volt a gyertyaöntés.

A hulladékmentesség már az elejétől ott volt a GreenWayben, így elkezdtem kutakodni, hogy milyen viaszok léteznek. Én addig csak a méhviaszt ismertem, viszont már akkor is vegán életmódot folytattam, így az állati eredetű dolgok nem fértek bele. Ráadásul valami újdonságot akartam. Megtudtam, hogy Amerikában és Ausztráliában szójaviaszt használnak, így jött az, hogy szójaviasz gyertyákat kezdtem el önteni. Tulajdonképpen egy DIY poszttal indult az egész.

 img_2128-750x500.jpgFotó: GreenWay

Aztán, ahogy elkezdtem az illóolajokat kevergetni, azt éreztem, hogy ez annyira jó. Az ismerőseimnek adtam ezekből a szójaviasz gyertyákból és nagyon jók voltak a visszajelzések. Eleinte átlátszó üvegben és fémtégelyben voltak a gyertyák. Eltelt több mint fél év, mire az első kézműves piacra kimerészkedtünk. Eladtunk egy vagy két darabot. De a lelkesedésemet ez sem tudta csökkenteni. Annyira örültem, hogy eladtam a gyertyákat.

A szójaviasznak nem volt piaca Magyarországon, úgyhogy azt gondolom, mára ezt megteremtettük, meg egyáltalán népszerűsítettük a gyertyagyújtást.”

Hogyan készülnek a gyertyák?

„Mivel az illat inspirálja a grafikai megjelenést, először meg kell lennie az illatnak, azután tudok elkezdeni rajzolni. Az elkészült rajzot digitalizáljuk, tehát minden az illattal kezdődik. A minta és a szín által kell sugallnom azt, hogy mi van az üvegben. Nagyon fontos az összhang a vizualitás és az illat között. A gyertya illata egy dolog. A neve egy másik dolog. Ez hozza a színeket, mintákat, úgyhogy ez egy komplex folyamat. Maga az illat tesztelése több hónapot is igénybe vehet.

A woodland nevű gyertyánk megalkotása például több éves folyamat eredménye, miután nem tudtam, hogy a szantálfához milyen illatokat társítsak még pluszban. Azt tudtam, hogy mi áll jól neki, de hosszú ideig nem volt meg a végleges összetétel. A woodland-del az volt a célunk, hogy nagyon lágyan és hosszan terüljön el. Olyan illatot kerestünk, ami mellett akár relaxálni is lehet.

Tehát az illat keverésével, tesztelésével indul a folyamat, ezt követi a vizuális tartalom, és persze a gyertyaöntés. Mindent mi csinálunk, nincsen marketing cég, fotós vagy grafikus mögöttünk, a csomagolást, sőt időnként még a kiszállítást is mi végezzük. Ennek számos előnye van. Egyrészt szeretjük is csinálni, másrészt azt gondolom, hogy mi ketten tudjuk igazán mögé tenni azt a precizitást, ami jellemzi a GreenWayt.”

greenway-szojagyertya-vegan-woodland_01.jpg

Fotó: GreenWay

Mi a férjed szerepe a GreenWay-ben?

„Azt vettem észre, hogy most már ő is teljesen benne van. :) Amit én lerajzolok kézzel, a férjem digitalizálja, majd ez megjelenik nyomtatott formában. Tibi ebben nagyon ügyes, egyébként ő grafikus és webdesigner.

Kezdetben megtanított a photoshop használatára, abban segített, hogy a vizualitást vissza tudjam adni a bejegyzéseimben. Aztán észlelte, hogy kell a segítség, ő volt kettőnk közül az első, aki felmondott a munkahelyén. Látta, hogy folyamatosan éjszaka, meg hétvégén öntöm a gyertyát. Rájöttünk, hogy ha én kiöntöm a gyertyát, akkor, amíg én dolgozom, addig ő tud csomagolni, kihordani.”

Most, hogy te is teljesen szabadúszó vagy, mesélj kicsit, mik a tapasztalataid?

„Azt gondoltam, hogy ha már ez lesz a főállásom, akkor majd több idő jut pihenni, de valójában kevesebb. Mindig van valami, ami sürgős, viszont most már vannak kérések, amikre nemet mondunk. Egyre inkább letisztul az irány, ami felé halad a GreenWay.

Mivel most már csak ezzel foglalkozom én is, nem kell arra hagyatkoznom, hogy márpedig ma fotóznom kell. Korábban szinte az összes szabadságomat arra használtam fel, hogy fotóztam, mert fotóznom kellett. Most pedig csak hagyom magam, azon múlik a fotózás, hogy milyen az idő, milyen érzések vannak bennem. Mivel mást is ezek az érzetek vezérelnek, így könnyebben át is tudom adni a hangulatot a képeken keresztül.”

Hogyan születik meg egy új illat? Milyen életérzésekből táplálkozol?

„Mindig egy élethelyzetbe vagy hangulatba próbálom beleképzelni magam, vagy arra visszagondolni. Sőt mostanában engem magával ragad a múltba tekintés. Bennem van például a karácsony kapcsán, hogy otthon vagyunk a húgommal, még gyerekként, beleképzelem magam abba a helyzetbe, hogy jelenleg más is még szintén a szüleivel lakik.

 greenway-szojagyertya-karacsony-gingerbread-150-04.jpgFotó: GreenWay

Úgy tapasztaljuk, hogy a gyertyákkal meg tudunk szólítani fiatalabbakat is. Egyik karácsonyi illatunk, a gingerbread nekik is szól, ők még zömében otthon élnek, lehet, hogy az ünnepek alatt együtt sütnek az anyukájukkal, és mi ezt a hangulatot próbáljuk az illattal megidézni.”

Mesélj kicsit a Budapest gyertyáról!

„Tavaly ősszel jött az ötlet, hogy Budapest, mint illat. Beavattam egy-két munkatársamat, kíváncsi voltam, mit gondolnak erről. Kaptam hideget, meleget.  Ezután több hónapra félretettem ezt a projektet. De annyira tudtam azt, hogy milyen érzést szeretnék ezzel átadni, hogy nem hagytam annyiban. Régen nagyon sokat mentünk ki a Margit-szigetre, az jutott eszembe, hogy ülünk a fa alatt egy kis baráti összejövetelen, egy-egy pohár borral, ezt akartam valahogy megfogalmazni.

Eszembe jutottak a Margit-szigeten lévő hársfák, elkezdtem utána olvasni, hogy mióta vannak ott ezek a fák, mikor ültették az elsőket, kicsit elmélyültem a témában, aminek köszönhetően meg is született a Budapest illatú gyertyánk.”

greenway-szojagyertya-vegan-heart-of-the-city-mini-03.jpgFotó: GreenWay

Neked mit jelent a gyertya, a gyertyagyújtás?

„Gyerekkoromban közös szobánk volt a húgommal és emlékszem könyörögtünk azért, hogy legyen egy akváriumunk. Amikor megkaptuk, már akkor is az volt, hogy az akváriumnak azt a jellegzetes fényét csak néztem, megnyugtatott. Nekem ezt az élményt jelenti a gyertya lángja is. A GreenWay gyertyákkal a célunk az, hogy ne csak a tipikus ünnepek alkalmával gyújtsanak gyertyát az emberek, hanem akkor is, amikor csak akarnak pár nyugodt pillanatot.”

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://innovatin.blog.hu/api/trackback/id/tr9715297138
süti beállítások módosítása