Frissítsd fel az év eleji terveidet, ha nem jönnek a számok!

img_1862.JPG

Év végén, év elején a legtöbb vállalkozó legalább hozzávetőlegesen értékeli az elmúlt évet, és megtervezi az előtte állót. Kitölt egy profi tervezőt, vagy csak vázlatosan rögzíti a céljait egy papírlapra. Majd néhányuk azt tapasztalja, hogy már február közepe van, és nem sok minden valósult meg a hónapokra lebontott elhatározásokból. Ekkor jön az elbizonytalanodás, vajon van-e egyáltalán értelme a további törekvéseknek, esetleg még az is felmerül, hogy jobb lenne valami „normális” állást találni.

Ha hasonló gondolatok fordultak meg a te fejedben is, akkor megnyugtatlak, egyrészt ez teljesen normális, és időnként talán szükségszerű is, másrészt van néhány dolog, amit megtehetsz, még mielőtt elhamarkodottan hoznál döntést.

Azt javaslom, fusd át az év eleji terveidet, és nézd át, hogy mely pontokkal szemben van ellenérzésed. Mi az, amivel eddig haladtál és mi az, ami egyáltalán nem teljesült. Melyik részét szereted leginkább a vállalkozásodnak és mi az, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy profitod legyen. Azaz aktualizáld az év eleji terveidet!

Mind a vállalkozói rendezvényeken, mind az interjúkon gyakran felmerül (elsősorban kézműves vállalkozóknál, de más területeken sem ritka), hogy, amit leginkább szeret a vállalkozó a munkájában, éppen arra a részterületre jut a legkevesebb ideje, energiája.

Ha a céljaid nem változtak a korábbi terveidhez képest, akkor lehet csak a céljaid eléréséhez vezető út az, amin változtatnod kell. Amikor nem jönnek a számok, felmerülhetnek olyan gondolatok, hogy: "Nem vagyok elég jó. Már én sem hiszek magamban.", stb. Ezt pedig még megkoronázhatja az, ha esetleg a közvetlen környezetből is jön egy-két elbizonytalanító észrevétel.

Nos, én azt javaslom, hogy egyetlen dolgot tisztázz, ha esetleg benned is felmerültek kétségek. Mi az, ami motivál ebben az egész létben? Hogyan képzelted el az életedet, amikor belevágtál az ötleted megvalósításába? Azt nem gondolom, hogy önmagában a több bevétel motivált, mert a csapból is az folyik, hogy a vállalkozói élet kevésbé kiszámítható, mint az alkalmazotti lét. Valószínűbbnek tartom, hogy sokkal inkább az vezérelt, hogy önálló döntéseket hozhass, hogy magad rendelkezz az időddel, energiáddal, vagy az motivált, hogy szabad kezet kapj, és végre alkothass, írhass, stb.

Ha még mindig azt érzed, hogy valójában ez a szabadabb lét áll hozzád közelebb, akkor ne mondj le a terveidről, semmiképp ne hagyd magad elbizonytalanítani!

Az alábbi pontok között biztosan találsz olyat, ami tényleg segít majd, hogy átlendülj az esetleges nehézségeken:

1. Egy kis időre távolodj el attól, amit csinálsz. Azaz pihenj egy kicsit, töltődj fel, utazz el egy-két napra, ha megteheted, vagy csak rendezd át a nappalid, változtass a környezeteden, mert igen a home office is tud sok lenni. Olvass egy jó könyvet, mozogj, szóval egy kicsit koncentrálj magadra! 

2. A környezetváltozást nem véletlenül említem. Apróságnak tűnhet, pedig nem az. A minap egy vállalkozói reggelin is szóba került, de egyébként is gyakran felmerül, hogy milyen ideális otthonról dolgozni. Ez igaz is. Egy darabig. Nekem több, mint tíz éve a munkahelyem összefonódik a lakóhelyemmel, és bátran állíthatom, hogy szívesen dolgozom bárhol máshol. :) (Nyilván ehhez az is szükséges, hogy egyébként a munkád mobilizálható legyen.)

3. Kezdj el bármilyen testmozgást! Most gondolhatod azt, hogy ez nem is tartozik a témához, de szerintem nagyon is idetartozik. Tegyük fel korábban a munkád mellett kezdtél el ékszereket készíteni, mintegy hobbiként. Aztán ez szép lassan odavezetett, hogy már nemcsak a barátoknak és a családtagoknak készítettél kiegészítőket, hanem a visszajelzéseket követően felbátorodtál és elindítottad munka mellett a vállalkozásodat, mára pedig ez lett a fő bevételi forrásod. Még az is lehet, hogy ma is úgy érzed, a munkád a hobbid, de azt gondolom, hogy ahhoz, hogy ebből is ki tudj kapcsolódni, mindenképp érdemes egy másik elfoglaltságot találnod. Nem beszélve arról, hogy ha már magad osztod be az idődet, nem árt, ha odafigyelsz az életmódodra is, még mielőtt kötelező lenne.

4. Ha eddig nem tetted, járj el olyan rendezvényekre, ahol valóban tudsz kapcsolódni másokhoz. Ha ez nehezen megy egyedül, kérd meg egy ismerősödet, hogy kísérjen el, az úgy nem olyan ijesztő, de ma már találsz kifejezetten introvertáltaknak szóló vállalkozói programot is. Ha már kapcsolatot építesz, akár azt is mérlegelheted, hogy azon vállalkozók közül, akikkel személyesen is találkoztál, vajon lenne-e olyan, akivel el tudsz képzelni együttműködést a jövőben, esetleg valamelyikük közreműködésével ki tudnál-e szervezni valamilyen feladatot. Egy ilyen döntéssel plusz motivációra tehetsz szert, illetve arra a munkafázisra fókuszálhatsz, amit igazán szeretsz.

5. Tervezd meg újra az évedet, de leginkább az előtted álló három hónapot. Meglátásom szerint ez az az időszak, amit még könnyű átlátni. Ennek előnye az is, hogy kisebb léptékű célokat tűzhetsz ki, így sokkal nagyobb eséllyel valósítod is meg őket. Pl.: nem azt írod fel, hogy megírni az első könyvemet, hanem azt, hogy első hónapban végig gondolod milyen témákról írnál szívesen, a másodikban ezeket lebontod az esetleges fejezetekre, a harmadikban megnézed, hogy a saját sztoridat mondjuk ki tudod-e egészíteni egy interjúval, ha igen, ki lenne az, akit el tudnál képzelni a saját könyvedben, stb.

Elképzelhető, hogy egész egyszerűen csak nem reális célokat tűztél ki magad elé, esetleg olyanokhoz mérted magad, akik ugyan hasonló területen dolgoznak, de egyáltalán nem biztos, hogy ugyanolyan háttérrel is rendelkeznek, min te.

Szóval, mielőtt nagy lendülettel vetnéd bele magad az önéletrajzod megírásába (persze megteheted, ha alaposan mérlegelted a döntést), inkább próbálj meg újratervezni, ha úgy érzed, kérj szakmai segítséget (egy jó mentor csodákra képes), oszd be okosan az idődet, és alakíts ki egy olyan heti rutint, ami biztosan hozzájárul ahhoz, hogy a vállalkozói lelkesedésed, önbizalmad visszatérjen.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://innovatin.blog.hu/api/trackback/id/tr6615474640
süti beállítások módosítása